1990-ben épphogy csak hivatalba lépett az első szabadon választott kormány, amikor olyan brutális emberölés történt, amelynek abszurditása és szövevényessége Rejtő Jenő Szőke ciklon című regényét idézte fel. Ez volt a hírhedt Fried Ernő-gyilkosság.  

A szocialista korszakban intézményesülő hazai szervezett bűnözői csoportok elsősorban vagyon elleni bűncselekményeket, egészen pontosan betöréses lopásokat követtek el. A Kádár-korszak „arisztokráciájától” (vállalkozóktól, műkereskedőktől, butikosoktól, iparosoktól) eltulajdonított vagyontárgyakat 1956-ban disszidált vagy később nyugatra szökött bűnözőtársaik közreműködésével külföldi orgazdahálózaton keresztül értékesítették, és így egyben el is tüntették a hazai igazságszolgáltatás szakembereinek szeme elől. A rendszerváltást követően azonban a jogi „kiskapuk” új lehetőségeket nyitottak a szervezett bűnözés számára. E folyamat kriminális következménye lett a Fried Ernő meggyilkolása, amely tapintható közelségbe hozta a külföldi bűnözői hálózatokat.

Az orvos ajtót nyit

Az Antall-kormány megalakulását követő második héten, május 15-éről 16-ára virradó reggelen holtan találták az ország egyik legnagyobb volumenű műgyűjtőjét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályának Életbiztonsági és Rablási Alosztálya még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, amelyet a Gyilkossági csoport folytatott le. Az erzsébetvárosi Szondi utca 44/a. szám alatt holtan talált nyugdíjas, mint megbecsült műkereskedő volt ismert a fővárosban és a műtárgypiacon egyaránt. Az áldozat kezelőorvosa május 16-án reggel, a 7:45–7:50 közötti időben felkereste betegét, mert munkába menet meglátta az utcán annak Audi 90 típusú gépkocsiját, amiből arra következett, hogy páciense otthon tartózkodik. Felment a II. emeletre, csengetett, majd mivel senki nem jelentkezett, lenyomta a kilincset: az ajtó nyitva volt. A lakásba belépve áthaladt az előszobán, majd a a belső szobaajtótól balra rátalált a földön megkötözött áldozatra, akinek a feje teljes egészében be volt tekerve. Dr. Kiss Tihamér ezt követően a konyhába ment, mert tudta, hogy ott betege nagy mennyiségű nyugat-európai valutát tartott. Közben egy újabb személy érkezett a lakásba, egy bizonyos Jurij Kosztyucsenko, aki szintén Friedet kereste. Későbbi vallomása szerint azért érkezett Magyarországra, hogy nagy értékű Carlo Bergonzi-féle hegedűjét eladásra kínálja. A nyomozati munka során már a rendőrtisztek által is Juraként meghivatkozott férfi közismert alvilági beceneve Doszko volt. A csengetésre az orvos nyitott ajtót, aki megmutatta az áldozatot az orosz férfinek, majd újfent a konyhába ment azzal az indokkal, hogy a halott látványa miatt innia kell.

Ekkor a mosogató alól elvett 98 nyugatnémet márkát és azonnal távozni akart, de előtte Kosztyucsenko figyelmeztetésére felhívta a rendőrséget, végül bokros teendőire való hivatkozással elhagyta a lakást. A kerületi, majd a fővárosi rendőrök elvégezték az elsődleges intézkedéseket, és rövidesen a helyszíni szemle is megkezdődött.

A hatóság számára egyértelmű volt, hogy Fried Ernő kegyetlen és brutális gyilkosság áldozata lett, hiszen a fejét ragasztószalaggal tekerték körbe, és fojtották meg, amire korábban a magyar kriminalisztikában nem volt példa. Az orosz hatóságok ugyanakkor megerősítették, hogy ez náluk egy jellemző leszámolási módszer, amely egy külföldi bérgyilkos munkáját sejtette. A magyar rendőrnyomozók is arra jutottak, hogy egy kivégzéssel állnak szemben, amelyet profi elkövető hajtott végre, aki szinte semmilyen nyomot nem hagyott maga után. 

Oroszok, az üzbég és az azeri

Másnap jelentkezett egy tanú, Nagy Nyina, ismertebb művésznevén Belfegor. Ő állítólag a gyilkosság éjjelét megelőző este akart találkozni a műkereskedővel, ám az idős férfi lakásának ajtaját zárva találta, így kénytelen volt távozni. Utóbb plauzibilis módon merült fel, hogy nem véletlenül járhatott arra, talán éppen a Fried kegyetlen bánásmóddal való megöléséért felelős a bérgyilkos(ok)nak felügyelte a terepet nehogy valaki megzavarja őket. Felmerül a kérdés, vajon Belfegor, vagyis ezen eufemisztikus nevet viselő nő miért dönthetett úgy, hogy önkéntesen tanúvallomást tesz. Minden valószínűség szerint tette mozgatórugója a Doszkoként hírhedtté vált szovjet maffiózótól való félelme volt, mivel a kelet-európai rendszerváltásokat közvetlenül követő időszakban az ukrajnai területről származó bűnöző informális hatalma feltehetően megnőtt korábban megszokott hatalmi fölénnyel bíró moszkvai bűnözői csoportokhoz képest, amelyhez kapcsolódott Nagy Nyina. A fentebb említett Jurij Kosztyucsenko Fried halálának felfedezése idején azért járt a Szondi utcában, hátha visszakapja a hangszerét az idős műkereskedőtől. Az éppen omladozó szovjet világban szocializálódó karrierbűnöző maga is zárva találta Fried ajtaját május 15-én este, így nem volt mit tenni, minthogy hazament. Nyina viszont a kérdéses éjszakán, Fried halálának idején nem tudta egyértelműen megítélni, vajon egy rivális bűnözői csoporthoz tartozó Doszkó vajon felsimerte-e. Ebből fakadó dilemma, hogy kell-e alibi vagy sem, látta-e honfitársa vagy sem, vezetett oda, hogy próbált biztosra menni, és jelentkezni a hastóságoknál, mint tanú. Utóbb a rendőrség is kiderítette, hogy Nyina egy orosz gyémántkereskedő bűnszervezethez köthető. Meglepő módon néhány kanna motorolajat kellett 15-éről 16-ára virradó éjjel feladnia a Nyugati pályaudvarról induló egyik vonatra. Valószínűsíthetően azokban csempészték ki az országból a Fried Ernőtől ellopott gyémántokat. 

Nyinát a rendőrség állítólag elengedte és elhagyta az országot, egy üzbég és egy azeri bérgyilkos társaságában. Az orosz hatóságok szerint egyikük később életét vesztette, Nyina és a másik társa pedig felszívódott. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy ilyen volumenű üzérkedés nem folyhatott segítség nélkül, hiszen a nyomozók becslése szerint is legalább egy milliárd értékű volt a lakásban található vagyon, ami akkoriban elképesztően hatalmas összegnek számított.

És mi történt dr. Kiss Ernővel? Magyarázata szerint azért vitte el a pénzt a lakásról, mert Fried korábbról pár tízezer forinttal tartozott neki, de mivel csak márkát talált, így azt vette magához.  Végül több mint három év börtönt kapott, de elnöki kegyelemmel négy hónap után szabadlábra helyezték.

Tanúk vagy potenciális gyanúsítottak 

A helyszíni szemlét lefolytató bűnügyi technikusok és a nyomozást vezető tiszt egységes véleménye szerint a Fried-gyilkosságnak több elkövetője volt: az áldozatot valaki lefogta, majd társa megkötözte, a fejét pedig egy svájci reklám ragasztószalaggal tekerték be teljes mértékben. Az ellenállás lehetősége miatt kialakuló vita kapcsán a rendőrök később azt is felvetették, hogy az áldozat esetleg valamilyen eszméletvesztést okozó anyagot kaphatott, aminek köszönhetően egyetlen személy is véghez vihette a bűncselekményt.

A nyomozók az áldozatról kiderítették, hogy a főváros egyik meghatározó műgyűjtője volt, aki kiterjedt ismeretségei körrel rendelkezett Vlagyivosztoktól Los Angelesig. A kutatás azt megállapította, hogy foglalkozott többek között festményekkel, miniatúrákkal, érmékkel, arannyal, drágakövekkel, szobrokkal és plasztikákkal is, illetve olyan antik műtárgyakkal, amelyeknek eladása egy speciális orgazdai hálózatot igényelt. Fried Ernő a nyugdíjba vonulását megelőzően az Órások Szövetkezetében dolgozott a józsefvárosi Rákóczi út 71. szám alatt található üzlet vezetőjeként. Az eljárás során egyértelművé vált, hogy eltulajdonítottak tőle egy IIT VMC 385 típusú VHS-C rendszerű videokamerát, egy „Eterna” márkájú arany férfi karórát, egy „FE” monogramú, rubin kövekkel ékesített pecsétgyűrűt, illetve ismeretlen összegű nyugatnémet márkát és amerikai dollárt, valamint további arany ékszereket, ikonokat és brill köveket.

Az áldozat ismeretségi körének felderítése során napvilágot láttak olyan személyek, akik egyfelől komoly informális hatalommal bírtak, másfelől komoly forgótőkével is rendelkeztek, mint például Kriskó Pál egykori rendőrtiszt, aki nyugalomba vonulását követően informális jelleggel Fried Ernő mindeneseként dolgozott, ugyanakkor az elismert fővárosi ügyész, Wandorfel Imre és családja kifejezetten hasznos üzleti partnernek számított, miközben egy-egy nagyobb összeggel bíró transzakció esetén pedig az izomerőt képviselő Topolovszki György egykori idegenlégiósra bizton számíthatott. Ők szívesen találkoztak egymással Fried lakásán. A történet azonban itt kuszálódik össze igazán, hiszen nem tudjuk pontosan, hogy ki kicsodát és miért akart eltenni láb alól, és hogyan kerültek képbe az oroszok. 

Topolovszki elmondása szerint a gyilkosság napján ő is bajba keveredett, Wandorfel ugyanis többször rálőtt, miközben a kocsijával üldözte. Ezután Topolovszki Wandorfelné tanyáján húzta meg magát, ahol terrorban tartotta a nőt és annak édesanyját, többször is súlyosan bántalmazva, zsarolva és halálosan megfenyegetve őket. Ezért a hölgy feljelentést tett a rendőrségen: az erőszakos férfit elfogták, ám a BRFK-ról kiengedték, s így pár nappal később ismét megjelent Wandorfelnénél, aki nem értette a történteket. Topolovszki elővette személyigazolványát és igazolta magát, hogy aggodalomra semmi ok, ő ugyanis Szabó József tiszteletre méltó állampolgár, majd jól elverte a hölgyet, tudtára adva, hogy a név csak ideiglenes. 

A gyanús konfliktusokon túl a nyomozók a Wandolferék melletti házban jelentős műkincslerakatot fedeztek fel, ami összefüggésbe volt hozható Fried halálával. Valószínűsíthető, hogy a szomszéd orgazda, vagy még inkább egy stróman volt, hiszen ki kereste volna éppen nála Wandolferék kincseit. De az is elképzelhető, hogy Fried Ernő, a nyomozó, az ügyész és a légiós között valamilyen elszámolási vita alakult ki, ami Fried halálához vezethet.

Kérdések válaszok nélkül

Térjünk vissza Topolovszkira, aki öt év után szökött meg a légióból és tért vissza hazájába, ahol aztán fecsegett egyet és mást a gyilkosságról, például, hogy az ő emberei ölték meg a műkincskereskedőt, vagy éppenséggel azt, hogy köze van a „céghez”. Vagyis egy olyan szervezethez, amellyel megbízási szerződést lehetett kötni egy-egy ember megölésére. Az angolszász terminus technicus erre a contract killing, tehát a szerződéses, vagy közkeletűbb néven a bérgyilkosság. Ezek a kvázi cégek úgy működnek, mint az állásközvetítők: van egy munka, amire egy bizonyos összegért egy ember kerestetik, akinek szakmai körökben „hitman” a neve. Topolovszki később közokirat hamisításért került előzetes letartóztatásba a Markó utcai BV Intézetben. Vannak arra utaló jelek (a BRFK-ról való gyors szabadulás, új személyazonosság), hogy az egykori légiós a bűnügyi rendőrség informátora volt, akit így próbáltak „megvédeni” a további bajoktól. 

A műkincskereskedelem, illetve -csempészet nem véletlenül mozgatott meg ennyi szálat, hiszen hatalmas pénzekről volt szó. Mindemellett nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az ingatlanok után a műtárgyak a legértékállóbb ingóságok, hiszen követik a pénzromlást, és akár a zord gazdasági környezet ellenére is megőrizték értéküket. Így nem meglepő, hogy jelentőségük még inkább megnőtt a rendszerváltás viharos időszakában. Természetesen további kérdések merülnek fel a visszaélésekkel és az ügynökökkel kapcsolatban például, hogy a gyilkosok, rablók és a csalárdul eljáró más személyek, mind igen rövid idő alatt szabadlábra kerülhettek, illetve akadály nélkül elhagyhatták az országot.  Bizonyára mindezek szerepet játszottak abban, hogy a Fried Ernő-gyilkosság konkrét elkövetőjét vagy elkövetőit a mai napig nem ismerjük. Talán nyomra vezethettek volna az emberölés során ellopott VHS-kazetták, amelynek az idős férfi gyűjteményének az audiovizuális katalógusa szerepelt, olyan műtárgyaké, amelyeknek a hiánya a nyomozók számára feltehetően fel sem tűnt. Ki tudja?

Tartalomjegyzék